A világ legnagyobb technológiai seregszemléje, a 2018. január 9-12. között, Las Vegas-ban megrendezésre kerülő CES Smart Cities programot szervez, külön kiállítói területtel és kétnapos konferenciával. A jövő városai az intelligens, hálózatba kapcsolt technológiákon alapulnak majd, az 5G terjedése pedig a közeljövőben a terület robbanásszerű fejlődését eredményezi szakértők szerint. A CES tech show-t szervező Amerikai Fogyasztói Elektronikai Szövetség (CTA) éppen ezért a Deloitte-tal együttműködve a kiállítás történetében első alkalommal dedikált program keretében biztosít lehetőséget a megjelenésre a világ meghatározó Smart City szereplőinek. A 2018-as CES okos város szekcióját így többek között…
Olvass továbbKategória: okos város
Földművelődrón, mint az energiagazdálkodás jövője
Ötödszörre rendezték meg Amszterdamban a fenntartható energiagazdálkodás jövőjével, fejlesztési lehetőségeivel foglalkozó The Business Booster (TBB) nemzetközi konferenciát, az első napon felszólalók napelemes repülőgépekről, földművelődrónokról, önvezető járművekről és okosvárosokról is beszéltek. Az idei esemény pártfogója az Európai Innovációs és Technológiai Intézet támogatásával működő InnoEnergy, a tanácskozás célja zöldenergetika térhódításának segítése Európa-szerte. A szervezők tájékoztatása a bemutatott több mint százhatvan energetikai vívmány húsz százalékát még sehol sem lehetett látni. Maros Sefcovic energiaunióért felelős biztos, az Európai Bizottság alelnöke azt mondta, lenyűgözik egyes innovációk, például az intelligens padlófűtés, amely csak ott lép működésbe,…
Olvass továbbKorlátozó tényezők az okosotthonok fejlődésében
Az otthonautomatizációs technológiák telepítése sok esetben még mindig túl nehéznek bizonyul, és az adatvédelmi aggodalmak mellett a szakértelem hiánya is korlátozhatja a technológia terjedését. Az okosotthonok használatához és előnyeik kiaknázásához fontos, hogy a felhasználóknak is egyre tájékozottabbá váljanak. Egyes elemzők szerint az összekapcsolt eszközökkel ellátott lakások elterjedése ugyanakkor nem olyan mértékű, mint ahogy azt korábban jósolták. Thomas Kruse, a Reichelt Elektronik hálózati megoldásainak termékmenedzsere ennek az okát vizsgálta, kiemelve, hogy nem az utca emberének érdeklődése vagy a megfelelő technológia hiányzik a képletből. A hangvezérlés fontossága A hangon keresztüli vezérlés felfutó…
Olvass tovább