A robotok megtéveszthetik az embereket

IoT robot IOTNN

A sci-fibe illő gépek emberekre gyakorolt társadalmi befolyását és az ezzel járó bizonytalanságokat nem szabad alábecsülni. A Kaspersky és a Genti Egyetem közös kutatása arra az eredményre jutott, hogy a szociális robotok hatékonyan ki tudják szedni a bennük megbízó emberekből az érzékeny információkat. A világ gyors tempóban halad az egyre nagyobb mértékű digitalizáció és a szolgáltatások egyre mobilabbá válása felé. Ma már számos iparág és háztartás támaszkodnak nagymértékben az automatizációra és a robotikus rendszerek használatára. Egyes becslések szerint a családi robot 2040-re teljesen általánossá válik majd a jómódú háztartásokban. A…

Olvass tovább

A sofőrtől tanul a Hyundai önvezető technológiája

IoT automotive car IOTNN

A beépített mesterséges intelligencia (AI) megfigyeli az autóban ülő sofőr viselkedését, majd a lehető legbiztonságosabb módon leutánozza azt. A gépi tanulás alkalmazásának célja, hogy az autonóm jellemzők arra hasonlítsanak, mintha önvezető üzemmódban is valódi sofőr vezetné a járművet. A dél-koreai vállalat a Smart Cruise Control-Machine Learning (SCC-ML) elnevezésű funkciót kezdetben a tempomathoz rendeli hozzá. A Hyundai Motor Group alelnöke szerint az új, a korábbi ADAS (Advanced Driver Assistance System, fejlett vezetéstámogató rendszer) technológiát továbbfejlesztő SCC-ML lényegesen gyakorlatiasabbá teszi a félautonóm jellemzőket. Woongjun Jang hangsúlyozta, hogy cége az iparág vezetőjeként folyamatosan…

Olvass tovább

Önvezető autókat küld a Waymo Los Angelesbe

IoT LA automotive IOTNN

Az Alphabet-leány autonóm gépjárművei az Egyesült Államok második legnépesebb városában fognak közlekedni. Az azonban egyelőre még nem tisztázott, hogy a társaság új „nyomkövető” programja keretében megosztja-e a valós idejű helymeghatározási adatait a várossal. Első lépésként három jármű (mindegyik Chrysler Pacifica típusú minibusz) kerül fel LA térképére. Lokáció szempontjából a belváros és Miracle Mile városrész számít kiemelt területnek. Az autókat először manuálisan vezetik majd a biztonsági sofőrök. Miután pedig a Waymo elkészítette a kijelölt területek 3D-s térképét, a társaság megkezdheti járműveinek autonóm üzemmódban történő működtetését. Személyszállítási szolgáltatás indítását a projekt keretében…

Olvass tovább

IoT-biztonság: összefog az Egyesült Királyság és Szingapúr

IoT industry IOTNN

Az Egyesült Királyság Nemzeti Kiberbiztonsági Központja (NCSC) és a szingapúri Kiberbiztonsági Ügynökség (CSA) a dolgok internetére fókuszáló stratégiai együttműködést kötött. A megállapodás értelmében a két ország rendszeres egyeztetésekkel, információ- és tapasztalatcserével kíván javítani az intelligens, világhálóra csatlakoztatott fogyasztási cikkek biztonsági szintjén. A cél, hogy már a tervezésnél kiemelt figyelmet fordítsanak minderre, biztosítva ezzel a felhasználók védelmét például a számítógépes támadások, a személyes adatok megszerzését vagy az eszközök fizikai értelemben vett biztonságát fenyegető veszélyek ellen – legyen szó a lakossági vagy ipari felhasználásról. Mindemellett biztosítani kívánják az Internet of Things és…

Olvass tovább

Zöld utat kapnak az önvezető taxik Sanghajban

IoT automotive IOTNN

Kína legnagyobb ipari városában autonóm gépjárművek szállítják majd az utasokat, bár egyelőre csak teszt jelleggel. Az engedélyeket elsőként a kínai autógyártó SAIC motorcsoport, a BMW és a DiDi Chuxing kínai fuvarmegosztó kapta meg. A feltételek szerint mindhárom vállalat legfeljebb 50 járművet helyezhet üzembe. Amennyiben hat hónap elteltével sem történik incidens, a cégeknek lehetőségük lesz bővíteni flottájukat. Emellett a hús-vér sofőröknek folyamatosan rendelkezésre kell állniuk, hogy szükség esetén átvehessék az irányítást. A próbautakra önként jelentkező állampolgároknak egészségesnek kell lenniük, életkoruk pedig 18 és 70 év közé eshet. A sanghaji kormány által…

Olvass tovább

Texasba viszi önvezető autóit a Ford

IoT Ford IOTNN

Miami és Washington után a texasi Austinban is megkezdi sofőr nélküli járműveinek tesztelését – jelentette be szeptember végén az autógyártó. A projekt novemberben, a városközpont útjainak feltérképezésével indul. Az autóflotta és a lefedett terület méretének növekedésével, a tervek szerint 2021-ben rajtolhat el a cég sofőr nélküli taxi- és áruszállító flottája. Az amerikai vállalat korábban Miamit és Washingtont említette tesztvárosként, de folynak a kipróbálások Detroitban és Pittsburghben is – ez utóbbi városokkal kapcsolatban azonban nem hangzott el, hogy magát a többletszolgáltatást is terveznék. A Ford egyik járműve sem közlekedik egyelőre teljesen…

Olvass tovább

Nagy a verseny az önvezető kamionok piacán

IoT Tesla kamion IOTNN

A szállítmányozási iparág amerikai piaca a Morgan Stanley becslése szerint nagyjából 900 milliárd dollár. A hatalmas piacból a jövőben is minél több vállalat szeretne kihasítani magának egy nagyobb szeletet. Daimler A többi közt a Mercedes-Benz márkát tulajdonló Daimler – az összes, autonóm kamionnal foglalkozó cég közül – talán a legrégebben van a piacon. Első önvezető járművüket még 2014-ben mutatták be, és terveik szerint 10 éven belül válhat valóra a széles körű felhasználás. A Mercedes-Benz Future Truck 2025 kamion a Highway Pilot rendszert használva képes az autópályán való önálló közlekedésre. Eddig…

Olvass tovább

A mezőgazdaság versenyképessége a digitalizáción és a robotizáción múlik

IoT Hungary IOTNN

Kulcsfontosságúnak nevezte a digitális megoldások térnyerését és az automatizációt a magyar mezőgazdaság felzárkóztatásában Nagy István agrárminiszter a Nestlé robotizált állateledel-gyárában tett látogatása során. A Nestlé Hungária büki gyárában 40 robot teljesít szolgálatot, amelyek világviszonylatban is egyedülálló technológiával készítenek naponta több millió adag állateledelt. A vállalat csak az utóbbi hét évben több mint 43 milliárd forintot fektetett be, és ezzel nem csupán magyarországi, hanem regionális gyártópozícióját is megerősítette legnagyobb svájci befektetőként és munkáltatóként Magyarországon. A 2017-ben – a Nestlé magyarországi történetének legnagyobb, 20 milliárd forintos beruházásával – megvalósított fejlesztés révén a…

Olvass tovább

Az okosfarmokon a tehenek is jobban érzik magukat

IoT Hungary cows IOTNN

A Cisco érdekesen ötvözte a digitális mezőgazdaságot és a játékos ismeretterjesztést. Tavasszal a felhasználók mobiltelefonján keresztül követhették, hogy mi történik éppen az egyik csatlakoztatott farmon élő, kiválasztott állattal. Az 5G RuralFirst nevű projektben a vállalat fő partnerei a Glasgow-i Strathclyde Egyetem és egy cégekből, hatóságokból és tudósokból álló konzorcium. A program a skóciai Orkney-szigeteken, valamint az angol Shropshire-ben és Somersetben működik. A hozzá tartozó, beszélő nevű Me+Moo applikációt bármely androidos vagy iOS-es mobilkészülékre le lehetett tölteni. Hogyan változtatja meg az 5G a mezőgazdaság jövőjét? Olvassa el a CNN Business cikkét…

Olvass tovább

Gőzerővel folytatja az IoT-fejlesztéseket Szingapúr

Dolgok Internete IoT

A Dolgok Internete (IoT) továbbra is hangsúlyosan jelenik meg a helyi kormány tervei és megvalósuló beruházásai között. A szingapúri GovTech oldalán tavaly év végén jelent meg egy összefoglaló, amelyben arról írnak, hogy a 2019-es évben már mindennaposabbá válhatnak az önvezető járművek – autók, buszok és akár a repülő taxik is – a városállamban. Kiemelték, hogy mind a Szingapúri Nemzeti Egyetem, mind a Szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem kampuszain vezető nélküli transzferbuszok fognak közlekedni. Sőt, a tervek szerint a német Volocopter is elvégzi majd drónos légi taxijainak a próbarepüléseit. A futurisztikus helikopter-drónok…

Olvass tovább

A jövő kereskedelme a személyre szabott ajánlatokra épül

A jövő kereskedelme a személyre szabott ajánlatokra épül

Az okostechnológia és más innovatív megoldások az értékesítésben is újratervezést hoznak, és ügyesen keverik az online és offline lehetőségeket. Íme, néhány fejlesztés, amelyben megjelenik a Dolgok Internete, a szenzortechnológia vagy éppen a Bluetooth-jeladó, a beacon is. Automatizált fizetés A boltban kígyózó sorok mindig bosszúságot okoznak a vevőknek. A Dolgok Internete segítségével viszont olyan rendszer építhető ki, amely képes leolvasni a vonalkódokat és összesíteni a tételeket, a kapcsolódó mobilalkalmazás segítségével pedig automatikusan levonja a végösszeget a vásárló egyenlegéből. Ezzel a folyamat egyrészt gyorsabbá válik a fizetési folyamat, másrészt növelhető a vásárlói…

Olvass tovább

Drónnal permetezne? Egyelőre ez még tiltott Magyarországon

Drónnal permetezne

A pilóta nélküli repülőeszközök mezőgazdaságban történő, növényvédelmi célú alkalmazása új jelenség. A Nébih felhívja az érdeklődők és érintettek figyelmét, hogy e célú használatuk jelenleg nem engedélyezett, arra csak a jogi környezet kialakítását követően nyílik lehetőség. Maga a téma rendkívül összetett, több irányból is vizsgálni kell. A hatályos jogszabályi előírás szerint a hazánkban forgalmazott növényvédelmi gépeket típusminősítési eljárásnak kell alávetni, melynek során ellenőrzik, hogy a permetezőgép megfelelően működik, szórásképe egyenletes és használata nem okoz elfogadhatatlan környezeti terhelést. A permetezőgépek típusminősítése a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézete (MGI) feladata.…

Olvass tovább

Az IoT tompíthatja a globális élelmiszerválságot

Az IoT tompíthatja a globális élelmiszerválságot

A Föld folyamatosan növekvő népességének az élelmezésében egyre fontosabb szerepet tölthetnek be az innovatív, klímaváltozásra is reflektáló technológiák. A növekvő élelmiszerigény, a nagyobb termésátlagokat eredményező új eljárások és a klímaváltozás is szükségessé teszi az intelligens technológiák alkalmazását. A tendencia pedig hozzájárul a globális IoT-piac agráripari bővüléséhez – állítja az Allied Market Research. A piackutató cég a Dolgok Internete (Internet of Things) technológia agrárszektorban betöltött szerepét vizsgálta, miközben előrejelzéseket készített a 2018 és 2025 közötti időszakra. A munka során vizsgált cégek közt olyan „nagyágyúk” szerepeltek, mint például az IBM, a Cisco,…

Olvass tovább

Drónos csomag­szállítás indul Finnországban

Drónos csomag­szállítás indul Finnországban

A Wing nevű cég 2019 tavaszától teszi majd lehetővé, hogy a megrendelt csomagok akár robotrepülőgépek segítségével is kiszállíthatók legyenek Finnországban. A projekt egyelőre Helsinki területére fog koncentrálódni. A csomagok legfeljebb 1,5 kilogramm súlyúak lehetnek majd és a szállítási távolság nem haladhatja meg a 10 kilométert. A felhasználók egy honlapon adhatják meg, hogy milyen árucikkeket szeretnének pilóta nélküli légi járművek segítségével kiszállíttatni. A Wing először fog kínálni ilyen szolgáltatást Európában és globálisan is csak a második ilyen ajánlata lesz. Korábban a vállalkozás Ausztráliában indított egy tesztprogramot, amelynek keretében már 55 000…

Olvass tovább

Az Amazon Echón is elérhető lesz az Apple Music

Az Amazon Echón is elérhető lesz az Apple Music

November közepén derült ki, hogy az Apple és az Amazon megállapodott egymással arról, hogy a kereskedelmi konszern az eddiginél sokkal több Apple-eszközt fog értékesíteni. A kínálatban eddig csak Mac számítógépek és Beats márkájú fejhallgatók szerepeltek. A jövőben viszont a kooperáció részeként az Amazon az Amerikai Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Japánban és Indiában is fogja árulni a következő hetekben az iPhone, az iPad, az Apple Watch és más készülékeket. Az értékesített modellek között lesznek az új iPad Pro, az iPhone XR és XS, valamint az Apple Watch 4.…

Olvass tovább