DokiApp, e-Fásli, PORC-O-GO: karnyújtásnyira a jövő egészségügyi technológiája

DokiApp, e-Fásli, PORC-O-GO

A Vodafone Magyarország Alapítvány 2021-ben immár harmadik alkalommal hirdette meg a Vodafone Digitális Díjat. A 15 millió forint összdíjazású pályázatra idén olyan projektekkel lehet nevezni, melyek az egészségügy, az oktatás vagy a környezetvédelem területén könnyíthetik meg mindennapjainkat. A tavalyi díjazottak közül ezúttal az izgalmas egészségügyi innovációkat mutatjuk be.
Fókuszban a távellátás
2020-ban a Digitális Társadalom kategória győztese lett DokiApp, a DokiLab Kft. által fejlesztett alkalmazás. „Kezdeményezésünk egy telemedicina vállalkozás, amely gyors és elérhető hidat szeretne képezni a páciensek és orvosok, illetve pszichológusok között. A hagyományos betegúttal ellentétben pár perc várakozás után kötjük össze a pácienseket a szakemberekkel videóhíváson keresztül, hogy a leghamarabb jussanak egészségügyi válaszokhoz. Ezen túl pedig szeretnénk szélesíteni az otthoni és a távolról elérhető, ún. remote ellátás eszköztárát, hogy egyre idő- és költséghatékonyabb legyen az egészségügyi ellátás” – foglalta össze a DokiApp alapító-ügyvezetője.

Somogyi Tibor a digitalizáció növekvő szerepéről elmondta: az ellátási lánc egyre több részfolyamatát fogják tudni elvégezni a telemedicina megoldásaiknak köszönhetően. A betegút lerövidülhet, költséghatékonyabb lehet, és az ellátó személyzet is alaposabban fel tud készülni, mivel nagyobb lesz az információhalmaz, amely rendelkezésre áll.

„Szolgáltatásunk újdonságnak számít a piacon. A Vodafone hiteles képviselője a digitalizációnak, így a pályázat biztosította figyelem mellett egy neves nemzetközi cég ’hitelesítését’ is megkaphattuk a projektünkre. Emellett pedig természetesen a díjazásból további fejlesztések valósulhatnak meg, ami egy korai fázisú startup esetén kifejezetten jól jön” – emelte ki az ügyvezető.

A díj fontos változásokat hozott számukra. Az előzetesen kitűzött motivációik megvalósultak, jelentős médiafigyelmet is kaptak, illetve több másik vállalat érdeklődését is felkeltette szolgáltatásuk, amellett, hogy a Vodafone anyavállalatával is elindulhatott egy közös gondolkodás.

Somogyi Tibor azoknak javasolja, hogy részt vegyenek a 2021-es Vodafone Digitális Díjon, akik megoldásaikkal jelentős hatást tudnak elérni a tudomány vagy a társadalom valamelyik részterületén, és nem félnek használni olyan innovatív digitális megoldásokat, amelyek bevezetése kihívások elé állítja a csapatot, de végső soron egy komoly hozzáadott értéket képviselő termék vagy szolgáltatás jöhet létre.

Felejtsük el, amit eddig a fásliról gondoltunk!
A Digitális Társadalom kategória harmadik helyezettje egy fiatal fejlesztő lett, aki az e-Fáslival mutatta meg, hogy akár a hagyományos gyógyászati segédeszközöket is érdemes újragondolni. Szegedi Melinda innovációja egy olyan borogatás, amelyet digitálisan lehet hőszabályozni.

„Az öntanuló thermoterápiás eszközt még kilencedikes koromban kezdtem el fejleszteni sok segítséggel. Egy olyan elektronikus fáslit próbálunk megalkotni, amely minden olyan problémára megoldást nyújthat, amelyekre eddig klasszikus borogatást használtak, így például a fogfájásra, gyulladásra, reumatikus problémára vagy lázra. A mi fejlesztésünk azonban személyre szabott terápiát nyújt a beteg és a betegség adataitól függően” – mondta az ötletgazda, aki végzős gimnazista.

Forrás: iotzona.hu

Kapcsolódó hozzászólások

Leave a Comment