A mesterséges intelligencia veszélyei

AI-IOT

Más technológiai forradalmakhoz hasonlóan a Dolgok Internete is szépen lassan megváltoztatja a világot. Az intelligens gépeket már ma is számos iparág használja, nem is beszélve az okosotthonokról.
Az IoT térnyerése nem feltétlenül csak a technológia érdemeinek köszönhető, hanem a mesterséges intelligenciával (AI) történő ötvözésének is. Utóbbi erősítheti az olyan előnyöket, mint például a munkahelyi hatékonyság növelése, a közüzemi számlák csökkenéséből adódó költségmegtakarítás, valamint az otthoni kényelem.

A számtalan előny mellett mindennek ugyanakkor van árnyoldala is: a fogyasztók, a tervezők, a fejlesztők, a kormányzati vezetők és a gyártók is aggódnak – más-más szempontból – a kombinált technológiák különböző hatásai miatt. Márpedig ezeket a szempontokat nem lehet figyelmen kívül hagyni, mindenképpen foglalkozni kell velük, ha valaki megfelelő fejlesztési ütemtervet szeretne kidolgozni.

Mesterséges intelligencia – különféle nézőpontok

Amikor az IoT és az AI kapcsolata szóba kerül, az emberek jellemzően kétféle módon reagálnak. Vannak, akiket teljesen lázba hoz a téma, a másik csoport ugyanakkor erősen szkeptikus, sőt sok esetben aggodalmát is kifejezi a témában. Nekik vélhetően a Terminátor, a Szárnyas Fejvadász, az Űrodüsszeia vagy az Én, a robot című film valamelyik képkockája jut eszébe, és az, hogy egy „okos” gépben nem lehet megbízni. Sőt, egy ilyen szerkezet akár az emberi életet vagy megélhetést is veszélyeztetheti.

Habár ez első túlzásnak tűnhet, a közelmúltban történt néhány olyan incidens, ami valóban táplálhatja az efféle félelmeket. Elég csak a balesetet okozó önvezető gépjárművekre vagy a meghackelt orvostechnikai eszközökre, és hasonlókra gondolni.

Életveszélyes innováció?

Lily Hay Newman, a Wired magazin újságírója csak a „következő biztonsági rémálomnak” hívja az intelligens egészségügyi berendezéseket, mondván, hogy ezek sebezhetősége nem csupán a hálózatokat, de az emberek életét is veszélyezteti.

A Bluetooth-kapcsolat szintén kritikus pont lehet. Az Armis Labs kiberbiztonsági cég kutatói BlueBorne rendszerükkel különböző eszközöket próbáltak meg feltörni, hogy teszteljék a technológia biztonságosságát. Az eredmény sajnos elszomorító: kiderült ugyanis, hogy egyik Android, Linux vagy Windows rendszer sem biztonságos, hacsak nem rendelkezik a legfrissebb biztonsági frissítésekkel

Természetesen az ilyen esetek nélkül is akadnak félelmek. Vannak, akik úgy vélik, hogy a különféle „okoseszközök” – vagy akár robotok – elterjedésével nem lenne szükség az emberi munkaerőre, másoknak pedig komoly aggályai vannak a biztonsági és adatvédelmi kérdésekkel kapcsolatban. Azzal ugyan ők is tisztában vannak, hogy AI-kompatibilis eszközök használata sok mindenben megkönnyítheti a munkájukat, illetve mindennapi életüket, viszont aggódnak az így gyűjtött információk megfelelő tárolása és felhasználása miatt.

Forrás: www.m2mzona.hu

Kapcsolódó hozzászólások

Leave a Comment